Őszidő Nyugdíjas Klub

Székhely:
Sásdi ÁMK Városi Könyvtára és Művelődési Központja
7370 Sásd, Szent Imre út 25-27.
Vezető:

A klub összejövetelei: Minden szerda délután (Sásdi ÁMK Művelődési Központ és Könyvtárban)

1992. szeptember 7-én Kodály Zoltán zenei hitvallását örökségként vállalva alakult meg a Sásdi Vegyeskar Lakatos Judit zenepedagógus karvezető irányításával. Alapító tagjai főként a Települések Oktatási Társulása Sásdi Általános Iskolája tanárai, és a gyermekkórusból kikerült egykori tanítványok voltak. Ma már a legkülönbözőbb foglalkozású, nagyrészt sásdi emberek énekelnek benne. A négy szólamban éneklő kórus egyik alapító tagja a megalakulást követő hónapokban így nyilatkozott: ...." nagy örömet jelent számomra, hogy egy régi álmom válhatott valóra.

Zeneszerető ember lévén már több kórusban énekeltem, s Sásdon is több próbálkozás volt ilyen irányban, de egyik sem volt hosszú életű. Remélem, ez a mostani lesz a kivétel, s egyre többen csatlakoznak hozzánk. Engem a muzsika szeretete mellett az ott uralkodó egy mindenkiért, mindenki egyért szelleme ragad el."

A nyilatkozat óta több mint tíz év telt el, hisz 2002-ben ünnepelte a kórus fennállásának 10 éves jubileumát. Rendszeres szereplői Sásd város társadalmi ünnepélyeinek, valamint Baranya megye kóruséletének. Népszerűségüket bizonyítja, hogy 1997-ben a lakosság szavazatai alapján elnyerték a legnépszerűbb sásdi csoportnak járó Sásd Hírnöke díjat. 1999-ben pedig a város képviselőtestülete tüntette ki a kórust Sásd Városért díjjal. A kórus vezetője Lakatos Judit is szép kitüntetéssel büszkélkedhet. Áldozatos és színvonalas kórusnevelő munkája elismeréséül Pécs-Baranyai Kórus- és Zenekari Szövetség karnagyi díját kapta meg. A kórus életének legemlékezetesebb eseményei közé tartozik az 1995-ös svájci, az 1997-es németországi meghívás, az 1998-as ausztriai, valamint a 2003-as horvátországi szereplés. Emlékezetes fellépéseik közé tartoznak még a budapesti Mátyás-templomi éneklés, emellett az elmúlt év egyik legkiemelkedőbb szereplése volt számukra az, amikor a dombóvári kórház udvarán felépített templom püspöki felszentelésén énekelhettek.

Műsorukon az európai klasszikus szerzők művei mellett megtalálhatóak a nagy magyar zeneszerzők alkotásai, egyházi énekek, valamint a könnyedebb hangvételű kompozíciók egyaránt. A klasszikus európai szerzők művei mellett műsoraikban különös hangsúllyal jelennek meg Kodály és Bárdos alkotásai. Nagy sikert aratnak bensőséges karácsonyi műsoraikkal, de tarsolyukban két teljes mise-összeállítás is szerepel.

Szoros kapcsolatot alakítottak ki a megye több kórusával, melynek eredményeként rendszeres vesznek részt kórustalálkozón, kórusfesztiválokon, templomi hangversenyeken, püspöki szentmisén. Ezidáig több mint 120 fellépésen mutatkoztak be hazánkban és külföldön egyaránt. Évről-évre rendszeres szereplői a Sásd város és a környező települések ünnepi eseményeinek. Több jó minőségű hangfelvételük jelent már meg, mely szintén azt bizonyítja, hogy hűek maradtak a Kodály hitvalláshoz, mely szerint: "...az ének út a zenéhez, a művészet legmagasabb csúcsaihoz, enyhülés a szomorúságban, fény és ragyogás az örömben, az összetartozás erős kulcsa...". Az egyre szaporodó taglétszám (jelenleg 45) arra enged következtetni, hogy a zene szeretetén kívül más vonzereje is van e közösségnek.