Baranya Megyei Fogyasztóvédelmi Egyesület felhívása

Tisztelt Lakosság!

Szeretnénk felhívni figyelmüket két olyan jelenségre, melyekkel gyakran találkoztunk az elmúlt időszakban. A Lakosságot minél szélesebb körben szeretnénk tájékoztatni, hogy lehetőség szerint a kedvezőtlen esetek elkerülhetők legyenek.

Többször is előfordult, hogy bizonyos cégek, kft-k jelentkeznek családoknál és javasolják, hogy hívjanak meg a lakásukra rokonokat, ismerősöket egy tájékoztatóra, ahol a cég emberei mutatnak be méregdrága, de rendkívül hatásosnak beállított egészségmegőrző készülékeket. A korábbi árubemutatók mintájára szervezett összejövetelek nagyon alkalmasak a résztvevők megtévesztésére. Vásárlásra is sor kerülhet, amellyel egyidőben szerződés aláírása is megtörténik. A szerződést nem olvassák el aláírás előtt, később derül ki, hogy más van leírva, mint amit szóban ismertettek. Emiatt legjobb elzárkózni az ilyen megkeresések elől.

Terjedőben van egy másik módszer is, amit felújítással, ill. gázszivárgást jelző készülék beépítésével kapcsolatban alkalmaznak. A cég képviselője megjelenik a fogyasztó lakásán, hogy felmérje a végzendő munkát. Egy kis területet ténylegesen fel is mérnek, majd a várható bekerülési összeg felét leszámlázzák felmérési díj címen. Ez nem előleg, még csak nem is foglaló, hanem az elvégzett munka díja, amit a fogyasztó akkor sem igényelhet vissza, ha eláll szerződéskötési szándékától.

Egyben nyomatékkal hívjuk fel a fogyasztók figyelmét arra, hogy bármely alkalommal egy szerződés aláírására csak akkor kerüljön sor, ha azt figyelmesen elolvasták és az mindenben megfelel a szóban elhangzottaknak illetve igényüknek. Egy aláírt szerződés érvénytelenségére a bíróság is csak akkor tud eljárni, ha törvénytelenséget állapít meg.

Kérjük, hogy jelezzék részünkre, ha a településen felbukkannak ezek a jelenségek.

Üdvözlettel:​

Horváth Lászlóné elnök 
Baranya megyei Fogyasztóvédelmi Egyesület
7621 Pécs, Apáca u. 15. 
Ügyfélfogadás: kedd, szerda, csütörtök 9-12 óra között
Tel: 72/211-399